Emléke visszacsillog,

S olykor arcomra tűz,

Arcomra, mely fakó

S elmúlt évekbe néz.

Fényes volt, mint a csillag,

Forró volt, mint a tűz,

Fehér volt, mint a hó

S édes volt, mint a méz.

Még néha visszacsillog,

De már nem bánt, nem űz,

Enyhén simogató,

Mint hűs, testvéri kéz:

Lehullott, mint a csillag,

Elhamvadt, mint a tűz,

Elolvadt, mint a hó

S megromlott, mint a méz.

/Dsida Jenő/