Valami örök tovasuhogás

valami csöndbe, puha végtelenbe,

valami tegnap, mely mintha ma lenne,

valami vízalatti ragyogás,

valami messze, panasznéma gyász,

valami jaj, melynek már nincs keserve,

valami vágy s a vágy tilalma benne,

valami könnyű, szellőhalk varázs,

valami, ami nem is valami,

valami még kevesebb, az, ami

valami tüstént kezd csak sejleni,

valami lassú, árnyhűs rejtelem,

valami, ami újul szüntelen,

valami gyors, lőtt seb a szivemen.

/Szabó Lőrinc/