A nagy út előtt

... hm nem sűrűn írkálok ide, ami szerintem azért jó mert nem akartam ilyen tipikus, unalmas blogot, ahol arról olvashat az idelátogató, hogy hogyan élem mindennapjaim, ráadásul nem is hiszem, hogy ez bárkit is érdekel, mert gondoljunk csak bele mi a jó abban, ha egy tök idegen ember életében vájkálunk... persze az is egy lehetőség, ha valaki így akar egy másik személyt megismerni, ami megint csak abszurd dolog és lehetetlen, szóval semmi értelme lássuk be.  De most inkább áttérnék egy másik dologra, ami arra késztetett, hogy ideírjak, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy ez a jövőben olyan túl sokszor meg fog ismétlődni...:) tehát a lényeg: holnap elutazom, ami azért érdemes említésre, mert ez nem egy tipikus nyaralás.. szó sincs róla. Őszintén szólva, az egészben eddig az tetszik a legjobban, hogy végre kiszabadulok ebből a poros kisvárosból, ahol nem számíthatok túl sok jóra, így mindenképpen állok elébe ennek az útnak, mégpedig azért, mert meggyőződésem szerint bárhol jobb, mint itt. Végülis felfogható egyfajta menekülésként, akár tudatos, akár nem.. Nos, történetem végéhez érkeztem, habár ha jobban belegondolok, inkább a kezdetéhez?! ...

 
Címkék: naplóféleség