"Azt mondanám a gyászolóknak... tekints úgy minden

napot, mint új kihívást, a bátorságod megmérettetését.

A fájdalom hullámokban érkezik, vannak napok,

melyek minden különösebb ok nélkül nehezebben

elviselhetõk, mint mások. Tûrd el a fájdalmat. Ne

nyomd el. Soha ne próbáld elrejteni a bánatodat magad

elõl. Majd apránként, éppúgy, mint a vakok, a siketek és

a rokkantak, akik hiányosságaik pótlására valamely más

érzéküket fejlesztik tökélyre, az özvegyen maradtak is új

erõt merítenek abból a fájdalomból és

magányból, mely kezdetben oly elviselhetetlennek tûnik."

/RÉSZLET DAPHNE DU MAURIER „THE REBECCA NOTEBOOK”-JÁBÓL/

A nap mintha szétömlene, s bár mindenüvé jut belőle, mégsem apad ki. Ez onnan van, hogy szétömlése tulajdonképpen kisugárzás. Ettől a kisugárzástól kapta a "napsugár" is a nevét. Hogy milyen a napsugár, azt megláthatod, ha megfigyeled a sötét helyiségbe valami résen át behatoló napfényt: egyenes sugárban terjed, mintegy nekifeszül az útjában álló szilárd tárgynak, amely elzárja előle a mögötte levő űrt. - Ott megáll, el sem csúszik, le sem esik. Ugyanígy kell értelmednek áradni és szétömleni: de nem kiapadni, hanem folyton sugárzani - a szembenálló akadályokra nem erőszakosan vagy szenvedélyesen ráfeszülni, nem esni le, hanem ott maradni, és azt, ami a fénye számára hozzáférhető, megvilágítani. Ami pedig visszautasítja, az maga magát fosztja meg a fénytől.

„Az író és az olvasó közös erőfeszítése hozza létre a szellemi alkotást, ezt a konkrét és képzeletbeli tárgyat. Művészet csak másokért és mások által van.”

 /Jean-Paul Sartre/

"A test csak izgága gyönge hírnök; az életé, vagy az elmúlásé."

„A belső energia külső megnyilvánulása.a zene egy nagy pszihés kezelés.ezernyi arca van, mindenki megtalálja a pillanatnyi önmagához valót.aki zenében él, olyan világot tudhat magáénak ahol mindig kikapcsolódhat, feltöltődhet.”

Felhők jönnek

egyre csak gyűlnek

felettem

 
hol van a nyár

mond hova szállt

feledtem

 
ábrándok és álmok

elképzelt világok

széttörve

 
remények és vágyak

simogató árnyak

elűzve

 
eső cseppek

arcomra vernek

hűsítők

 
igaz szavak

lelkemen koppannak

őrjítők

 
születés és halál

nyugalmat nem talál

bolyongás

 
indulás és érkezés

örök a létezés

kóborlás

/Komáromi János/

Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el. Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést. Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés; legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.

 /Tatiosz/

„Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.”

/Hamvas Béla/

Az emberek sokszor, vagy éppen soha nem veszik észre a lehetõséget, csak álmodoznak, teljesen értelmetlenül. Hiszen az álmok bennünk élnek, és nem lehet egy pillantás alatt megvalósítani mindent. Mindenhez idõ kell, és türelem...

"A magányosokból lesznek a költõk. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Õk azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti õket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. "Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!" És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költõk azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit mûködtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkûek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket."

Jegyezd meg jól,

de ne csüggedj soha,

Remény, csalódás

Küzdelem, bukás

Sírig tartó nagy versenyfutás

Keresni mindig a jót, a szépet,

S meg nem találni -

Ez az élet!

/Madách Imre/